2012-12-21

Keresés

A tartalomhoz

A titokzatos Nibiru bolygó

Tudomány

A titokzatos Nibiru bolygó

A Nibiru bolygóról sokáig csak Zacharia Sitchin elméletében halhattunk, amit természetesen nagy erőkkel cáfoltak a sumerológus kollégák mondván a Nibiru csupán egy mitológikus csillag, egy jelkép, amit a sumérok Marduk isten ötven címének, nevének tulajdonítottak. Sitchin már korábban is feszegette a Nibiru témát és azt, hogy a naprendszerben kell lennie egy Jupiter nagyságú vándorló óriásbolygónak, amelyet a sumérok is ismertek. A Nibiruról Sitchin az ősi sumér szövegekből szerzett tudomást. Akkor jött rá arra, hogy erről az égitestről jöttek az emberiség istenei, az annunakinak nevezett fejlett faj, akiknek nagyszabású tervei voltak a Föld bolygóval. A Nibiru egy nagyon széles elnyújtott elipszis alakú pályán rója a köröket a központi csillaga körül és minden 3600 évben egyszer behatol a naprendszerbe és elhalad a Föld mellett.

A Nibiru behatolása a naprendszerbe:



A sumérok ezt az időszakot a "Találkozás" idejének nevezték a Nibirut pedig nemes egyszerüséggel a "Találkozás Bolygója" jelzővel illették. A "Találkozás" alatt azt az időszakot értették, amikor a Nibiru keringési pályája metszi a naprendszer bolygóinak pályáját és a Föld közelébe ér. A sumérok meglepően pontos ismeretekkel rendelkeztek a Nibiruról, amit nem szerezhették csak úgy a megfigyelések alapján, hiszen egy ilyen égitest lokalizálásához a mai fejlett technikai háttér szükségeltetik. A magyarázat egyszerű: valakik megsúgták az emberkéknek a pontos csillagászati paramétereket a Nibiruról, annunakistól, mindenestől. A Nibiru sumér ékírásos jele a hurok, amely a 3600-as számot takarja és az a neve, hogy SÁR. Egy SÁR azonos 3600 földi évvel, ami egy év az annunakik időszámítása szerint, mert ennyi idő alatt tesz meg a Nibiru egy tökéletes kört a napja körül. A sumérok ezt egy tökéletes ciklusnak nevezték vagyis egy SÁR-nak.

Friss hírek | Tudomány | Történelem | Jövendölések | Fotók-Videók | Hasznos oldalak | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe